1. fejezet - A háború

Ajánlom mindazoknak akik imádják Amerika kapitányt és társait! 

Jó olvasást kívánok :)

Az otthon védelme a katona szívének próbája. 

Sky szemszöge 

1943. November

Minden embernek szerepe van a világban, vannak akik gondtalan életre vágynak. Hogy minden reggel elolvassa a napi újságot, elmenjen dolgozni, férjhez menjen, gondoskodjon a családjáról és hogy nyugodt, boldog öreg kora legyen.

De vannak akik ennél többre vágynak, akik jobbá akarják tenni ezt a világot. Meg óvni az embereket  és megvédeni szeretett hazájukat.

De a háború közepén valahogy minden sokkal nehezebbnek tűnik, különösképpen egy nővérnek akinek az feladata hogy életben tartsa a katonákat és hogy egy férfiak vezetett egységben ember számba vegyék.

- Sky Rogers - gondolataimból kizökkenve kaptam fel a fejemet a nevemre.

Egy katona lépett be az ajtón.

- Öt perc múlva indulnak, kértek hogy szóljak önnek 

- Azonnal megyek - válaszoltam és utolsó papírt is eltéve a táskámba elindultam.

Az ajtónál megállva egy pillanatra vissza néztem az irodába ahol a legtöbb estémet töltöttem, csak nagyon ritkán mentem haza, ha lehet egyáltalán a nővér szállást annak nevezni.

Haza vágytam, hiányzott az otthonom. De a háború nélküli élet érdekekében bármit megtettem volna, bárhova mentem volna. De közben aggódtam is nem tudtam mi van a bátyámmal és Bucky-val, a levelekből amiket egy hónapba egyszer kaptam tőlük mindig azt írták jól vannak, amit persze elég nehezen hittem el. Most pedig három hónap után azt hittem haza hívnak de nem így történt, Angliába helyeztettek át a nővérek közül egyedül engemet.
- Nagyon fogsz hiányozni ugye tudod 
Mondta Kate miközben elbúcsúztunk egymástól, az egyetlen barátnőm volt de akár hogy is csavartuk a szálakat nem tudtuk elintézni hogy ő is velem jöjjön. Nagyon fog nekem hiányozni hiszen régóta ő itt az egyedüli akiben megbízhattam és éreztem hogy nélküle elég unalmasak lesznek a minden napjaim.
Még a nővér képző előtt találkoztam vele, egy hangulatos belvárosi kávézóban dolgozott. Elmondása szerint azért mert itt előbb talál egy tökéletes férjet magának de magamban sejtettem hogy anyagi szempontból senkije sincs aki támogassa ezért kénytelen ott robotolni minden egyes nap, egy forgalmas napon éppen át keltem az út túl oldalára amikor észre vettem hogy egy fiatal lány megbotlik a csomagjaival együtt és majdnem a forgalmas útra esik, még éppen elkaptam a karját és visszarántottam. Megszeppenve elkezdett hálálkodni és ragaszkodott hogy meghívjon egy italra a kávézóba és ezután már csak mesélt és mesélt.
Megosztottuk egymással mindent. Meg győztem hogy iratkozzon be ő is az iskolába és nem sok gondolkodás után bele is ment.  És most itt állunk és szomorúan búcsúzom el az én szeretett teljes barátnőmtől.
- Te is nekem - öleltem meg.
- Az a bolond Strange, mért csak téged ajánlott, elismerem te vagy a legjobb nővér de akkor is
 - Mit fogok csinálni nélküled, ki segít nekem férjet találni ? - kérdezte
Erre felnevettem és még szorosabban öleltem.
- Mintha eddig nem tettünk volna  eleget ez ügy érdekében, csak hát válogatsz - mondtam.
- Még jó, de hát ugye neked semmit se kellene tenned akkor is elvennének 
- De én nem is keresek, és már nem egyszer mondtam neked hogy ne keresd meg fog ő téged találni
Közben megint értem jöttek hogy már késésben vagyok és mielőbb indulnom kell.
- Vigyázz magadra, rendben? - kérte tőlem és megpuszilt.
- Te is - mondtam és vissza nézve rá újra elmosolyodtam ahogy szomorú arccal integetett nekem.
Egy autó várt oda kint, és nagy meglepetésre a doktor is az autó mellett állt, akiről Kate az előbb beszélt.
- Uram - biccentem.
- Sky, bánom hogy elmegy de kizárólag önt kérték  
- Kértek ? Én úgy tudtam ön ajánlott  - kérdeztem felhúzott szemöldökkel
- Részben, nem mondhattam el addig amíg már biztos volt hogy megy e. A bátyja kérte hogy helyeztessék át.
- Hogyan ?
Hirtelen szorult el a torkom, egyből rám tört az aggodalom. Hogyan hívhatott pont a bátyám mikor őt sok próbálkozás után az adottságai miatt, sosem sorozták be. És most pont ő add ki parancsokat, ez lehetetlen.
- Nyugodjon meg, mindent megtudd ha odaér - mondta és megtámasztott nehogy elessek, majd besegített az autóba.
- Várjon, mondjon el nekem mindent - törtem ki.
- Vigyázzon magára és ne felejtse el amiket tanult
Ennyit mondott és már indult is az autó, én pedig egyedül maradtam válaszok nélkül.


Életem leghosszabb utazása volt, izzadt a tenyerem a hideg rázott annyira aggódtam Steve-ért nem tudtam mi van vele és azt sem tudtam jelen pillanatban hová is visznek, gyűlöltem ezt a titkolózást. Mire megérkeztünk Londonba márt esteledett, nem sok ember volt az utcákon.

- Kisasszony örülünk hogy épségbe megérkezett - Stan tábornok vagyok, kérem kövessen - jött oda egy férfi és segített kiszállni az autóból.

- Elmondaná nekem hová megyünk - kérdeztem tőle kissé mogorván.

Rám nézett és elmosolyodott.

- Ne aggódjon hamarosan mindent megtud - mondta és kinyitotta előttem az ajtót.

A pokolba az udvariassággal , ha nem mond el semmit.

Ahogy beértünk körbe néztem, egy játékboltba voltunk. Kissé poros és áporodott szag volt, nem sokan járhattak ide mostanság.

- Fiatal kora ellenére rengeteget tett a hazájáért Miss Rogers

- Köszönöm de ez..

- Magától értetődő hát persze - mosolygott megint - Ezt már halottam valakitől

A pulthoz értünk ahol egy öreg férfi állt, felénk fordult.

- Csodálatos időnk van ma, nem de bár? - kérdezte 

- Igen, de mindig van nálam esernyő 

Nem nagyon értettem a társalgást de megvártam mi lesz a vége, de nem válaszolt rá semmit, csak ki nyitotta a mögötte lévő ajtót.

- Erre kisasszony - nézett rám és én követtem.

Egy hosszú folyosóra értünk, méterenként katonák álltak. Valamilyen titkos bázis lehet ha ennyire védik gondoltam magamba. Majd az ezredes megnyomott egy gombot és ketté nyílt a fal, nagy szemekkel néztem az előttem lévő embereket, mindenki dolgozott valamin csak néhányan pillantottak felém hogy vajon ki lehetek. A tábornok kissé meglökve hozott vissza a valóságba és kérte kövessem. Sok katona volt itt, tábornokok, parancsnokok és mintha az elnököt is láttam volna, és nagy meglepetésre sok nő is a jelenlévők közt volt.

- Kérem itt várjon - tette elém a kezét és magamra hagyott.
Amíg vártam végre körül tudtam kicsit nézni, hatalmas térképek voltak az asztalokon és a falakon.
Mindenki egyenruhában volt, ahhoz képest hogy a föld alatt voltunk nagyon tiszta és friss levegő volt, nem fáztam de kissé összébb húztam magamon a kabátomat talán a védelmet vártam ettől az apró ruhadarabtól.
Hallottam ahogy a parancsokat és feladatokat osztották ki mindenki sietett és intézkedett és a szívem össze szorult egy pillanatra, bárcsak én is többet tehetnék, még terepre is kimennék ha engednék.
De a nőknek aligha hagytak teret a világháborúban, menekítették őket a gyerekkel együtt.
Nem volt bennem félelem, hamar szembe kellett néznem az élet nehézségeivel és akadályaival. Édesapánkat gyerek korunkba vesztettük el így édesanyánknak egyedül kellet felnevelni minket, rengeteget dolgozott nővérként ahogy most én. Csodálatos volt, szőke haját és kék szemét mind tőle örököltük, mindig el bámulva néztem őt hogy tudd ilyen erős és gyönyörű maradni ennyi nehézség mellett. De kamaszkorunkban őt is elvesztettük  így egyedül maradtunk Steve-vel amíg persze Bucky szülei be nem fogadtak minket. De sokáig ott sem tudtunk maradni hiszen a háború miatt mindenkinek kötelességei lettek.
Percekig csak álltam és vártam, néha arrébb léptem nehogy véletlenül útba legyek és közbe csak járt az agyam, általában türelmes  vagyok de most így hogy nem tudok semmit elég nehezen viselem.
Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, a hang irányába fordultam de nem láttam senkit de annyira ismerős volt, hogy nem sok tétovázás után  muszáj volt a hang irányába indulnom. Ahogy egyre közelebb értem tisztán kezdtem érteni a beszélgetést és ott volt az a hang.. amit gyerek korom óta ismerek.

- Először itt támadunk, addig ti hátul vártok bennünket így be tudjuk őket keríteni
- Igenis kapitány 

Pár másodpercig csak hallgattam, többen is részt vettek a beszélgetésbe de annyira tudni akartam hogy tényleg őt hallom e.
- Steve? - kérdeztem és  kiléptem az oszlop árnyékából.
Hirtelen minden szempár rám szegeződött , kivéve egyetlen embert aki háttal állt nekem. Nagyon magas volt és még az egyenruhán keresztül is látszott milyen izmos, szőke haja megcsillant a lámpa fényében, Stevet nem láttam sehol pedig tisztán hallottam a hangját.
Másodpercek teltek el hangtalanul és egyszer csak megfordult, én pedig a szám elé kaptam a kezemet annyira ledöbbentem.
- Ez lehetetlen - suttogtam.

- Én vagyok az Sky - mondta és közelebb lépett hozzám.
Percekig csak álltam és néztem őt, még mindig alig tudtam fel fogni hogy a bátyámat látom magam előtt, még mindig a szám előtt volt a kezem de aztán Steve lágyan elvette onnan és a kezébe fogta az majd szorosan magához ölelt.
- Annyira hiányoztál, aggódtam érted - suttogta
Annyira jólesett a melegsége, ha tudná nekem mennyire hiányzott. Majdnem félévig nem láttam, könnyek gyűltek a szemembe, de ő ezeket is letörölte ahogy a szívembe keletkezett űrt is betöltötte a szeretete.
- Ez hogy lehet - kérdeztem.
- A bátyja egy sikeres programba vett részt, ön nagyon jól ismeri de a világnak ő már Amerika kapitány

  

- Majd mindent elmesélek részletesen, ígérem  - nyugtatott meg Steve.
Egy nagyon szép nő válaszolt a kérdésemre, egy kis idő után rájöttem hogy ismerem.
Peggy Carter volt az első nő akit valamire is tartották az egységben , akit ha csak megláttak tisztelettel és kissé csodálattal néztek. Ahogy én is, a tekintete gyorsan át vándorolt a bátyámra és mintha valamiféle csillogást láttam volna benne, ahogy egymásra néztek.
- Carter ügynök - biccentettem.
- Örülünk, hogy itt van - mosolygott rám.
- Én is de gondolom nem a bátyám az egyetlen ok amiért itt vagyok

- Így van, szeretnénk ha segítene megnyerni ezt a háborút
Rá emeltem a tekintetem és egyből felismertem , Phillips ezredes vezette ezt az egységet. 

Az emberek sokszor olvashattak róla az újságokba  még a háború előtt, hogy mennyire tekintélyt parancsoló és szigorú ember. 

- Én?  De hát csak egy nővér vagyok - kérdeztem és felhúztam a szemöldökömet.
- A legjobb, ahogy Dr Strange írta az elemzésbe  -  mondta és az aktába nézett ami a kezében volt.
- És sok másban is segítségünkre lehet még,ahogy olvasom. Több elismerést is kapott, veszély helyzetekre is ki lett képezve, és még csak húszonkét esztendős. Ha a háborúnak vége kitűnő orvos lesz magából
Mikor megszólalhattam volna Steve elém tette a kezét.
- Nem! Ez márt megbeszéltük ezredes - emelte fel kissé a hangját.
Nagy döbbenetek után aztán én is közbe vágtam.
- Álljunk meg egy percre, itt rólam van szó
- Nem fogsz kimenni a terepre vagy bármi olyan küldetésben részt venni amit én veszélyesnek ítélek, erről szó sem lehet! 
- De ....
- Nemet mondtam,ápolni velünk tarthatsz de itt meg is állunk! - mondta komolyan.
Mérgesen fújtattam és megráztam a fejem. Igazságtalannak tartottam az egészet, megint rólam döntenek úgy hogy saját magam belesem szólhattam. Steve mindig is őrködött a biztonságom felett, de azért ez már kissé túlzásnak éreztem.
Ahogy észre vettem a kapitány el is foglalta a helyét, ő parancsolt közben bejött a tábornok is és még le is szidott amiért nem vártam meg, erre csak a fejemet ráztam.
Hihetetlen ez a nap, kezdett nagyon sajogni a fejem.
- Gyere ülj le - segített Steve
- Ezt még később megvitatjuk, most pedig beszéljünk arról az elmebeteg Johann Schmidt-ről. Mielőbb meg kell állítanunk..
Majd elénk borított az ezredes egy hatalmas térképet.
A térképen rengeteg vörös koponya helyezkedett el, sosem láttam még ezt a jelet de úgy éreztem mintha ez a név bele égette volna magát a bőrömbe.
-  Hydra

Pár órával később miután véget ért a megbeszélés Steve  arra kért hogy maradjak itt és várjam meg.
Míg vártam rá pillantottam az órára már hajnali egy is elmúlt, fáradtnak éreztem magam talán nem is a testem hanem agyilag voltam kimerült. Túl sok mindent zúdítottak egyszerre a nyakamba, kiderült hogy a bátyám szuperhős lett mint azokban a gyerek képregényekben és egy olyan egységgel van dolgunk ami fel sem ér Hitlerhez.
Rengetek embert ismertem meg az előbbi órákban, katonákat, ezredeseket, doktorokat és persze milliárdos zseniket.
- Sky - mondta ki a nevemet Steve és leült a velem szembeni székre.
Elég fáradt volt az arca ahogy jobban szemügyre vettem.
- Jól érzed magad bátyus? 
- Persze ne aggódj, már több erőm van mint eddig - mosolygott szelíden.
- Azt meghiszem, izmok és izmok 
- Mesélj el mindent  - kértem
- Dr Erskine választott ki, ő fejlesztette ki a szérumot arra a célra hogy segítséget nyújtsak a háborúban, a gyenge  alkatom miatt tökéletesnek bizonyultam és nem első sorba fontosak voltak a belső értékek is, nagyon érdekes volt amiket mondott. 
- Azt mondta az ember a fontos, hiszen a szérum mindent fel erősített bennem és  csak a gyengék tudják az erő értékét igazán értékelni.
Fel állt és ki nézett az ajtón, az intézkedő embereket figyelte. Tudtam jól hogy azon töri a fejét hogy mért pont őt...
Aztán világossá vált.
- A jó embert még jobbá teszi, a rosszat pedig.. inkább nem mondom hát akkor a lehető legjobban választott és ezt ő nagyon jól tudta. Most már a tied és tudja mindenki nem csak én hogy helyes célokra fogod felhasználni ezt a képességet. 
Most már felém nézett és úgy éreztem a szavaimra megnyugodott.
- Most már nyugodt vagyok hogy itt vagy
Fel álltam és megöleltem, ő pedig magához szorított.
- Mióta van ez így, hogy szuperhős lettél ?
Meg forgatta a szemét a kijelentésemre.
- Két hónapja 
- És azóta rengetek embert mentettél már meg - mosolyogtam
Hihetetlenül büszke voltam rá.
- Nem csak az én érdemem, láttad ezt a sok embert ők mindig egy célért vannak itt
- Annyi kérdésem van még, de a fáradság kezd legyőzni -  mondtam és megdörzsöltem a szemeimet.
- Gyere pihenj le, nehéz napod volt 
- Hol fogok aludni ? 
- A női szálláson, Carter ügynök a közeledbe lesz neki is szólhatsz ha valami baj van
- Steve, nem vagyok már gyerek - néztem rá komolyan és elindultunk.

Másnap már Carter ügynök mellett sétáltam a bázison, körbe vezetett. Megmutatta az asztalomat ahol dolgozok ha éppen nem ápolok, reméltem hogy nem csak papírmunka lesz de biztosított róla hogy Steve nekem méltó feladatot fog adni.
Doctor Strange-től kaptam egy levelet melyben elismeri eddigi munkámat és ki nevezett az ápolók vezetőjévé.
- Hagyja csak át veszem, nézze meg a többiek milyen állapotban vannak - vettem el az egyik ápolótól a kötszereket
- Igenis 
- Ön szerint mi lehet a Hydra ellen a fegyverünk?  - kérdeztem miközben a sebet kötöztem.
- Először is Peggy
- Másodszorra pedig ők egy olyan elvet képviselnek melyben a gyengéket eltapossák, így szerzik meg a hatalmat, talán az elhivatottság a jóság iránt. Hogy minden áron védelmet fogunk adni az embereknek.
- Épp elég a háború, most még ez is - csóváltam a fejemet.
- Erre van az egységünk
- És ennek az egységnek neve is van? - kérdeztem mosolyogva
- Legfelsőbb Parancsnoksági, Nemzetközi Hírszerzési, Végrehajtó Hadosztály 
- Uram Isten - hőköltem fel
- Ennél hosszabb név nem volt, ki volt az az őrült aki ezt kitalálta? - kérdeztem
- Én lennék Rogers 
Egyből felismertem az ezredes hangját, felé fordultam és éreztem hogy a pír elönti az arcomat.
- Phillips ezredes - bólintottam és próbáltam oldani az igen kínossá vált helyzetemet.

- Jöjjön Carter dolgunk van, és ne felejtse el a délutáni kiképzést Rogers - mondta szigorúan. 

Carter ügynök finoman elmosolyodott és mindketten elhagyták a vizsgálót, ki felejtené el a három órán át tartó vért izzadó kiképzést, sóhajtottam fel. 

- Nem bírom tovább 

Sajgott az egész testem, fáradtan rogytam le a lépcsőre.

- Hehe, ez még csak harmadik nap Sky. Muszáj edzettnek lenned, és ha épp nem vagyok veled meg kell tanulnod megvédeni magad

- Mi bajom eshetne - kérdeztem
Közben le ült mellém és néztük ahogy a katonák elfutnak előttünk.
- Minél több embert mentek meg, annál több ellenséget szerzek és nagyon jól tudják hogy nekünk mi a gyenge pontunk  
Rám nézett és tudtam hogy még így is nagyon aggódik értem pedig itt ül közvetlenül mellettem.
- Nem hiszem hogy tudják ki vagyok 
- Tudjuk hogy igen ezért is döntöttünk úgy hogy ez lesz a legjobb megoldás 
- Döntöttetek? 
- A csapattal 
- És ki van ebben a csapatban? 
- Tudod nagyon jól 
Igen, tudtam és belesajdult a szívem a hiányába.
- Hol van most ? - kérdeztem
- Terepen de tudja hogy itt vagy, ő is aggódik
- Gondolom, hiszen mégis csak a húga vagyok nem de - mosolyogtam miközben dörzsölni kezdtem fájós lábaimat.
- Így van 
- De ugye tudod hogy nem maradhatok itt örökre, hogy nekem is kötelességeim vannak 
- Sajnos tudom, ezért is képezlek ki a legközelebbi terepre pedig már velünk tarthatsz 
- Remek 
- Az összes Hydra bázis el kell pusztítanunk, de nincs pontos információnk hányan is lehetnek még a világ többi pontján
- Le vágjuk azt a második fejet is ne aggódj 
Rá mosolyogtam és a vállára hajtottam a fejemet, kellett a szeretete és a biztonság érzete.
- Egy héten belül indulunk, ami pedig a mai napot illeti elviszlek táncolni 
- Pont ma mikor menni alig tudok és te mióta tudsz táncolni ? - kérdeztem és segített felkelni. 

- Mióta Amerika kapitány lettem - viccelődött.


Hogy a csapat ki pihenje a fáradalmakat, szabad estét kaptunk. Kemény heten vagyok túl de mindenben van valami jó hiszen végre hasznosnak érzem magam.

- Gyere táncoljunk - nyújtotta a kezét Steve.
- De hiszen te nem is tudsz táncolni - nevettem fel.
- Az lehet, de már nem vagyok ügyetlen és kisebb sem nálad - pörgetett meg.
- Ne beszélj így magadról, csak a tested változott ami ide bent van az nem - néztem rá kissé komolyan és rá mutattam a mellkasára,jelezve hogy a szíve nem változott.
- Tudom - mosolygott rám szelíden.
És meglepő módon nagyon is ügyes volt az én bátyám alig tudtam lépést tartani vele, ahogy táncoltunk hirtelen azt éreztem nincs semmilyen háború oda kint, nincsenek elesett emberek és megcsonkított családok.
- Min töprengsz ennyire 
- Csak álmodozom - néztem fel rá - Mit tudsz Buckyról - érdeklődtem.
- Jól van, ne aggódj 
- Úgy érzem nem vagy őszinte velem - csóváltam a fejem, nekem sosem mondanak el semmit sem.
- Ez nem igaz te is tudod és mindig itt van ha kell
Hát most nagyon kellene, de talán túlságosan sokat is gondolok rá amit nem lenne szabad. Hiszen ő a testvérem legjobb barátja én pedig a húga vagyok még ha fogadott akkor is. Sosem tekintettünk egymásra másként mint két barát és testvér.
- Áhhh erről beszéltem, akkor én most el is búcsúzom - mondta hirtelen és adott egy apró puszit a homlokomra.
- De hát..  - nem tudtam végig mondani mert valaki már nyúlt is a derekam után, maga felé fordítva.
- Sky - suttogta.
Hirtelen gyengült el a szívem , mintha csak azért kiáltana hogy lélegezz végre mert megfulladok. Felnéztem rá, hiszen egy fejjel jóval magasabb volt nálam ő pedig csak mélyen a szemembe nézett.
Hát itt vagy..
- Bucky - nyögtem.
- Milyen rég is táncoltunk így - mondta.
- Talán mert sosem kérsz fel - incselkedtem.
- Hát ilyen gyorsan elfelejtetted volna a rengeteg táncunkat? - húzta fel kissé a szemöldökét.
- Sosem felejtek el semmit sem - suttogtam.
- Ahogy én sem - húzott magához még jobban.
Megkönnyebbültem hogy itt van előttem és jól van, még zúzódásokat sem láttam rajta, de valami más rajta, ahogy a karjaiba vont máshogy tette mint eddig nem tudtam megmondani miért.
- Minden rendben? - kérdeztem és húzódtam el kissé tőle mert már túl közel éreztem magamhoz és féltem hogy nem tudom megtartani saját magam.
- Igen - mondta és megsimogatta az arcom.
Percekig táncoltunk, boldogság töltött el.
- És a 107 egység megérkezett,kérek egy Whiskyt - kiáltotta hangosan valaki a távolból.
Mindketten feléjük néztünk.
- Mit ünnepelnek ennyire?
- Nem mit,hanem kit - mutatott a bátyám felé - Steve a hős, végre felcsillant a remény az emberek számára - mosolygott.
- Végre katona lett
- Ez akarta mindig - mondta és el engedett.
- Ahogy én is - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Ne álmodozz angyalka - nevetett és össze borzolta szőke fürtjeimet.
- Ezek célok, meglátod egyszer ki lépek a nővérke szerepből 
- Miért nem tudsz egy helyben maradni mond, nem lehet titeket Stev-vel össze téveszteni ő pont így vélekedett 
- Te sem tétlenkednél ha az én helyembe lennél és nem tudom mi a gondod a nőkkel és azzal hogy harcoljanak
- Nekem nem nők érvényesülésével van a bajom hanem veled, engem a te biztonságod érdekel 
- Hogy mondhat ilyet egy katona - mosolyogtam
- A kettő nem ugyanaz, érted teljesen máshogy aggódok mint a többi emberért. Az a dolgom hogy megvédjem az embereket, a jó ügyért harcolok de te a húgom vagy
Hát persze a húgod, kezd elegem lenni ebből a szerepből.
- Akkor sem vagyok gyerek, sem pedig gyenge 
- A törékeny jobban illik rád - nevetett fel és ki kért két italt.
Ha nem tőle hallanám ezt még megsértődnék, de mindig is ő volt köztünk a móka mester.
- Nem kéne ennyire, hogy is mondjam pórázon tartani még a végén megtalálok el szökni
Finom hűsítő volt a sör amit ittam, úgy éreztem mintha valami édes nektár folyna végig a torkomon közben pedig feltűnt hogy az előbbi mondatom nem aratott sikert.
- Csak, hogy én ezt nem fogom hagyni
Mondta komolyan és elvette tőlem a sört és egyre közelebb jött pedig nem álltunk egymástól nagyon messze. Nagyon zavarba jöttem, éreztem a belőle áradó forróságot sokszor voltunk ilyen közel egymáshoz, sokszor meg ölelt de most megijedtem ettől a közelségtől.
Kék szemei az enyémbe mélyedtek és csak nem akarta őket el engedni, de aztán.
- Haver, de rég láttalak
Tűnt fel hirtelen Steve és megveregette Bucky vállát és ekkor szakadt el a tekintetünk. Kezdtem úgy érezni hogy ez a testvéri szeretet köztünk, kezd megszakadni....




                                                           Folyt. következik